Annak ellenére, hogy az energiaszolgáltatók Magyarországon az elmúlt évtizedekben nem tettek a gázközlekedés elterjesztése érdekében, a tagállamoknak 2020 végéig megfelelő számú nyilvános CNG sűrített földgáz töltőállomást kell kiépítenie az agglomerációs térségekben, valamint más sűrűn lakott településeken azért, hogy a minden szempontból előnyösebb üzemanyag használatát lehetővé tegye – hívta fel a figyelmet Domanovszky Henrik, az Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) elnöke egy hétfői tájékoztatón. A MGKKE szerint a beruházások előmozdítása érdekében szükség van mind a szabályozói, mind pedig az ösztönzői környezet változtatására is, de mindenekelőtt a fogyasztók, vagyis a jármű üzemeltetők érdeklődést kell felkelteni.
Az előttünk álló egy évtizedben a benzinmotoros személyautók maradnak a legolcsóbbak, azonban a közeli jövőben azok katalizátor -rendszerét is el kell látni részecskeszűrővel. Erre a költséges alkatrészre a közvetlen-befecskendezésessé váló gázüzemű motoroknál sem lesz szükség, ami tovább fogja csökkenteni a gázüzemű járművek ma még az alacsony darabszám miatt is súlyos felárát. A buszok és teherautók esetében jelenleg a gázüzemű járművek beszerzési ára ötezer, vagy akár negyvenezer euróval magasabb lehet, mint a dízelüzeműeké. Azonban 2025-re eltűnik ez a különbség és a gázüzemű járművek a dízeles társaikhoz hasonló árszínvonalon lesznek majd beszerezhetők. Ebből következően a gázüzemű közlekedés támogatására az átmeneti szakaszt követően nem lesz szükség, a tisztább, csendesebb és minden szempontból kedvezőbb üzem önfenntartóvá válik – emelte ki Domanovszky.
Az Európai Bizottság nemrég újabb, a TEN-T közlekedési folyosókat fejlesztő projektek támogatása mellett döntött. Az EU transzeurópai közlekedési hálózat egységesen magas szintre emelésére 2014-2020 közötti időszakban 24,05 milliárd eurót szán az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaiból. Ebből a Magyarország részére elkülönített 1,13 milliárd euró (337 milliárd forint) kohéziós forrást hazánk már a második évben teljes mértékben le tudta kötni sikeres projektjavaslataival.
Ezek közül az egyik a PAN-LNG-4-DANUBE projekt, mely lehetővé teszi, hogy már ebben az évtizedben tiszta LNG hajtású hajók közlekedhessenek a Dunán. Ebben, illetve az említett töltőállomás hálózat építési programban az MGKKE is részes.
Adatvédelmi tájékoztatás
A weboldal felhasználói élmény fokozása, célzott hirdetések kiszolgálása, valamint kényelmi és statisztikai célból tárol adatokat (Sütik) készülékeden, web szervereken az oldal látogatóiról. Ezen adatok tárolásának módját a "Részletek megjelenítése"-re kattintva tudod módosítani. Ha hozzájárulsz a sütik használatához, kattints az OK gombra. Részletesebb információt Cookie tájékoztató oldalunkon találsz.
Az weboldal működéséhez és a szolgáltatás zavartalan biztosításához az oldal személyes adatokat tárol a böngésződben. Az ebbe csoportba tartozó sütik használata elengedhetetlen az oldalon, ezeket csak időszakosan tudod törölni.
| Név | Leírás, cél | Típus | Lejárat | Szolgáltató |
|---|---|---|---|---|
| language | Felhasználó preferált nyelve a weblap megjelenítése kapcsán |
HTTP |
6 nap |
http://solverenergy.hu/ |
| fw-page | Felhasználó session azaonosítójának tárolására szolgál |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
| cookie_setup | A felhasználó cookie kezelés beállításainak rögzítése |
HTTP |
1 év |
http://solverenergy.hu/ |
| _ga | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
HTTP |
2 év |
http://solverenergy.hu/ |
| _gat | Teljesítmény optimalizásál céljából küld statisztikai adatokat Google Analytics résézre |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
| _gid | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
| collect | Eszköz használti és viselkedési adatok nyomon követése a Google Analytics számára. Az adatok eszközön és marketing csatornákon keresztüli továbbítása! |
Képpont |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
| fw-admin | Felhasználó session azonosítójának tárolása (admin) |
HTTP |
Munkamenet |
solverenergy.hu |
Ahhoz, hogy számodra érdekes hirdetéseket tudjunk mutatni és hogy felismerjük az alkalmazásunk vagy weboldal mely részét, milyen módon használják felhasználóinkról viselkedés alapú személyes adatokat gyűjtünk és elemzünk.
| Név | Leírás, cél | Típus | Lejárat | Szolgáltató |
|---|---|---|---|---|
| _hjIncludedInSample | Felhasználó viselkedés elemzéséhez szolgáltat anonim adatokat |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
| ads/user-lists/# | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
Képpont |
Munkamenet |
google.com |
| IDE | A Google-n kívüli webhelyeken használt egyik fő hirdetési cookie, amelyet a böngésző a doubleclick.net domain alatt tárol, a hirdetések nyomonkövetésére és a felhasználók tevékenységének mérésére. |
HTTP |
2 év |
doubleclick.net |
| test_cookie | Teszt cookie, a böngésző cookie támogatásának ellenőrzésére |
HTTP |
Munkamenet |
doubleclick.net |
| DSID | A Google-n kívüli webhelyeken használt egyik fő hirdetési cookie, amelyet a böngésző a doubleclick.net domain alatt tárol, a hirdetések nyomonkövetésére és a felhasználók tevékenységének mérésére. |
HTTP |
2 hét |
doubleclick.net |
| NID | A legtöbb Google-felhasználó böngészője tárolja a „NID” nevű, a beállításokkal kapcsolatos cookie-t. A böngésző ezt a cookie-t küldi el a Google webhelyeinek szóló kérésekkel. A NID cookie egy egyedi azonosítót tartalmaz, amelyet a Google az Ön preferenciáinak – például az előnyben részesített nyelv (pl. a magyar), a keresési találatok megjeleníteni kívánt száma (pl. 10 vagy 20), vagy, hogy bekapcsolja-e a Google Biztonságos keresés szűrőt – és egyéb adatainak tárolására használ. |
HTTP |
6 hónap |
google.com |