Magyarországon épül fel a világ első, hálózati termelésre képes, úgynevezett áramból-gáz (power-to-gas) típusú erőműve az MVM Csoport és egy német startup cég, a megújuló energiával foglalkozó Electrochaea együttműködésében. A létesítmény a világon egyedülálló, biológiai metánfejlesztésen alapuló technológiát alkalmaz majd - közölte az MVM Csoport szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint az Electrochaea és az MVM Csoporthoz tartozó Smart Future Lab Zrt. (SFL) közös céget hozott létre az erőmű megépítésére, így "megvalósult az MVM Csoport első startup befektetése".
Az erőmű kapacitása akár a 10 megawattot is elérheti. Technológiáját az Electrochaea fejlesztett ki. A szabadalmaztatott biokatalizátor a megújuló energiaforrásokból származó olcsó többletenergiát és szén-dioxidot alakítja kereskedelmi minőségű, megújuló fűtőgázzá. A rendszer alapja egy mesterségesen kitenyésztett mikroorganizmus (methanogenic archaea). Az így termelt biometán tárolható és közvetlenül felhasználható - áll a közleményben.
A müncheni székhelyű Electrochaea 2016 áprilisa óta sikeresen működtet egy 1 megawatt kapacitású, hálózati szintű erőművet Dániában. A társaság Svájcban és az Egyesült Államokban is létesít erőműveket, középtávon 1 gigawattnyi kapacitás kiépítését tervezi.
Az Electrochaea és az SFL - az MVM Csoport startup-inkubációs cégének - közös vállalkozása, a Power-to-Gas Hungary Kft. (PtG) közvetlen hozzáféréssel rendelkezik majd a magyarországi villamos áram- és földgáz-hálózatokhoz.
Az Electrochaea megoldást talált a megújuló energia tárolásának problémájára, és egyúttal a környezetet károsító szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére is, "forradalmi technológiája rendkívüli lehetőségeket kínál" - idézték a közleményben Bertalan Zsoltot, az SFL vezérigazgatóját.
A közös cég révén az Electrochaea folyamatosan és nagymértékben növekedhet Magyarországon és az egész közép-európai régióban, ami "rendkívül jelentős mérföldkő" a társaság számára, hiszen közelebb visz ahhoz a célhoz, hogy minél több nagyteljesítményű, hálózati szintű erőművet hozzon létre - tette hozzá Mich Hein, a müncheni központú cég ügyvezető igazgatója.
Forrás: mti.hu 2016.10.26.
Adatvédelmi tájékoztatás
A weboldal felhasználói élmény fokozása, célzott hirdetések kiszolgálása, valamint kényelmi és statisztikai célból tárol adatokat (Sütik) készülékeden, web szervereken az oldal látogatóiról. Ezen adatok tárolásának módját a "Részletek megjelenítése"-re kattintva tudod módosítani. Ha hozzájárulsz a sütik használatához, kattints az OK gombra. Részletesebb információt Cookie tájékoztató oldalunkon találsz.
Az weboldal működéséhez és a szolgáltatás zavartalan biztosításához az oldal személyes adatokat tárol a böngésződben. Az ebbe csoportba tartozó sütik használata elengedhetetlen az oldalon, ezeket csak időszakosan tudod törölni.
Név | Leírás, cél | Típus | Lejárat | Szolgáltató |
---|---|---|---|---|
language | Felhasználó preferált nyelve a weblap megjelenítése kapcsán |
HTTP |
6 nap |
http://solverenergy.hu/ |
fw-page | Felhasználó session azaonosítójának tárolására szolgál |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
cookie_setup | A felhasználó cookie kezelés beállításainak rögzítése |
HTTP |
1 év |
http://solverenergy.hu/ |
_ga | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
HTTP |
2 év |
http://solverenergy.hu/ |
_gat | Teljesítmény optimalizásál céljából küld statisztikai adatokat Google Analytics résézre |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
_gid | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
collect | Eszköz használti és viselkedési adatok nyomon követése a Google Analytics számára. Az adatok eszközön és marketing csatornákon keresztüli továbbítása! |
Képpont |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
fw-admin | Felhasználó session azonosítójának tárolása (admin) |
HTTP |
Munkamenet |
solverenergy.hu |
Ahhoz, hogy számodra érdekes hirdetéseket tudjunk mutatni és hogy felismerjük az alkalmazásunk vagy weboldal mely részét, milyen módon használják felhasználóinkról viselkedés alapú személyes adatokat gyűjtünk és elemzünk.
Név | Leírás, cél | Típus | Lejárat | Szolgáltató |
---|---|---|---|---|
_hjIncludedInSample | Felhasználó viselkedés elemzéséhez szolgáltat anonim adatokat |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
ads/user-lists/# | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
Képpont |
Munkamenet |
google.com |
IDE | A Google-n kívüli webhelyeken használt egyik fő hirdetési cookie, amelyet a böngésző a doubleclick.net domain alatt tárol, a hirdetések nyomonkövetésére és a felhasználók tevékenységének mérésére. |
HTTP |
2 év |
doubleclick.net |
test_cookie | Teszt cookie, a böngésző cookie támogatásának ellenőrzésére |
HTTP |
Munkamenet |
doubleclick.net |
DSID | A Google-n kívüli webhelyeken használt egyik fő hirdetési cookie, amelyet a böngésző a doubleclick.net domain alatt tárol, a hirdetések nyomonkövetésére és a felhasználók tevékenységének mérésére. |
HTTP |
2 hét |
doubleclick.net |
NID | A legtöbb Google-felhasználó böngészője tárolja a „NID” nevű, a beállításokkal kapcsolatos cookie-t. A böngésző ezt a cookie-t küldi el a Google webhelyeinek szóló kérésekkel. A NID cookie egy egyedi azonosítót tartalmaz, amelyet a Google az Ön preferenciáinak – például az előnyben részesített nyelv (pl. a magyar), a keresési találatok megjeleníteni kívánt száma (pl. 10 vagy 20), vagy, hogy bekapcsolja-e a Google Biztonságos keresés szűrőt – és egyéb adatainak tárolására használ. |
HTTP |
6 hónap |
google.com |