A német kormány szerdán jelentette be új csomagját, amellyel növelni szeretnék az elektromos és plug-in hibrid autók számát az országban. A tervek szerint 2020-ra egymillióra növelnék az ország zöld autóinak a számát (jelenleg nagyjából 50,000 ilyen jármű van forgalomban Németországban), többek között egy összesen egymilliárd eurós támogatási alappal ösztönöznék a vásárlókat. Az új cél eléréséhez ez azonban nem tűnik elégnek, hiszen nagyjából 500,000 autó számára juthat a támogatásból.
Németországban az alábbi kedvezményekkel számolhatnak a vásárlók:
A támogatáshoz szükséges pénzügyi forrásokat a kormány és az autóipar egyenlő arányban fogja biztosítani. A németországi töltési infrastruktúrára további €300 milliót költenek majd.
A Nissan eladásai már most is növekedést mutatnak, így joggal számíthatunk egy óriási emelkedésre az elektromos autók eladásának számában. Németország rövidesen Európa legnagyobb EV piacává válhat. Az új program május végétől lép érvénybe, így tényleges eredményekre először júniusban számíthatunk. A cél eléréséhez az eddigi havi eladásokat hétszeresére kéne növelni a jövőben. Kíváncsian várhatjuk a fejleményeket.
A németországi kedvezményekről további információk itt és itt elérhetőek.
Adatvédelmi tájékoztatás
A weboldal felhasználói élmény fokozása, célzott hirdetések kiszolgálása, valamint kényelmi és statisztikai célból tárol adatokat (Sütik) készülékeden, web szervereken az oldal látogatóiról. Ezen adatok tárolásának módját a "Részletek megjelenítése"-re kattintva tudod módosítani. Ha hozzájárulsz a sütik használatához, kattints az OK gombra. Részletesebb információt Cookie tájékoztató oldalunkon találsz.
Az weboldal működéséhez és a szolgáltatás zavartalan biztosításához az oldal személyes adatokat tárol a böngésződben. Az ebbe csoportba tartozó sütik használata elengedhetetlen az oldalon, ezeket csak időszakosan tudod törölni.
Név | Leírás, cél | Típus | Lejárat | Szolgáltató |
---|---|---|---|---|
language | Felhasználó preferált nyelve a weblap megjelenítése kapcsán |
HTTP |
6 nap |
http://solverenergy.hu/ |
fw-page | Felhasználó session azaonosítójának tárolására szolgál |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
cookie_setup | A felhasználó cookie kezelés beállításainak rögzítése |
HTTP |
1 év |
http://solverenergy.hu/ |
_ga | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
HTTP |
2 év |
http://solverenergy.hu/ |
_gat | Teljesítmény optimalizásál céljából küld statisztikai adatokat Google Analytics résézre |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
_gid | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
collect | Eszköz használti és viselkedési adatok nyomon követése a Google Analytics számára. Az adatok eszközön és marketing csatornákon keresztüli továbbítása! |
Képpont |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
fw-admin | Felhasználó session azonosítójának tárolása (admin) |
HTTP |
Munkamenet |
solverenergy.hu |
Ahhoz, hogy számodra érdekes hirdetéseket tudjunk mutatni és hogy felismerjük az alkalmazásunk vagy weboldal mely részét, milyen módon használják felhasználóinkról viselkedés alapú személyes adatokat gyűjtünk és elemzünk.
Név | Leírás, cél | Típus | Lejárat | Szolgáltató |
---|---|---|---|---|
_hjIncludedInSample | Felhasználó viselkedés elemzéséhez szolgáltat anonim adatokat |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
ads/user-lists/# | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
Képpont |
Munkamenet |
google.com |
IDE | A Google-n kívüli webhelyeken használt egyik fő hirdetési cookie, amelyet a böngésző a doubleclick.net domain alatt tárol, a hirdetések nyomonkövetésére és a felhasználók tevékenységének mérésére. |
HTTP |
2 év |
doubleclick.net |
test_cookie | Teszt cookie, a böngésző cookie támogatásának ellenőrzésére |
HTTP |
Munkamenet |
doubleclick.net |
DSID | A Google-n kívüli webhelyeken használt egyik fő hirdetési cookie, amelyet a böngésző a doubleclick.net domain alatt tárol, a hirdetések nyomonkövetésére és a felhasználók tevékenységének mérésére. |
HTTP |
2 hét |
doubleclick.net |
NID | A legtöbb Google-felhasználó böngészője tárolja a „NID” nevű, a beállításokkal kapcsolatos cookie-t. A böngésző ezt a cookie-t küldi el a Google webhelyeinek szóló kérésekkel. A NID cookie egy egyedi azonosítót tartalmaz, amelyet a Google az Ön preferenciáinak – például az előnyben részesített nyelv (pl. a magyar), a keresési találatok megjeleníteni kívánt száma (pl. 10 vagy 20), vagy, hogy bekapcsolja-e a Google Biztonságos keresés szűrőt – és egyéb adatainak tárolására használ. |
HTTP |
6 hónap |
google.com |