A napenergia-hasznosítás hivatalos képzése Salgótarjánban kezdődött elsőként az országban.
A városból indult az a felnőttképzési program, amely akkreditált – jelenleg felnőttképzési nyilvántartásba vett – kategóriaként eddig 500-nál több olyan napelem-telepítő szakembert adott az országnak, akik képesek egyebek között arra is, hogy a szakképzetlenül, hozzáértő felelős műszaki vezető nélkül kivitelezett telepítéseket a nagyobb hozamkiesés elkerüléséhez a megfelelő mértékben kijavítsák, és a szükséges méretekben újratelepítsék.
A Magyar Mérnöki Kamara egyetértésével szintén Salgótarjánban teremtették meg az alapjait a szolár telepítések felelős műszaki vezetése képzésnek is, és a Környezetvédők Házában alakították ki az ország első és máig egyetlen „napenergia hasznosító szaktantermét.”
Fakultációs képzés keretében szakképző intézetenként 3-4 fő részvételével megszervezték azt a kísérleti programot, melynek keretében a résztvevő diákok az érettségi- vagy a szakmunkás bizonyítvány mellé napelem-szerelő tanúsítványt szerezhetnek.
2016. februárjában az Óbudai Egyetem szakmai támogatásával Salgótarjánban indult el a felsőfokú szolár üzemmérnök képzés kísérleti, „0.” évfolyama, a vártnál nagyobb, 30 fős létszámmal. Ez a napokban fejeződött be a kisteljesítményű villamos naperőművek telepítése és karbantartása tematikájú szakmai képzéssel együtt.
Az üzemmérnöki képzésen résztvevőknek május 27-én a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban Huszár Máté, Salgótarján alpolgármestere és a képzést vezető szakemberek ünnepélyes keretek között adták át a tanúsítványokat, melyek helyettesítik a 2016 szeptemberében induló 3 féléves posztgraduális szolár szak-üzemmérnök képzés felvételi eljárását.
Az Óbudai Egyetemet dr. Kádár Péter, az intézmény villamosmérnöki karának vezetője képviselte, aki bejelentette: a szolár üzemmérnök képzési programot jóváhagyásra benyújtották az egyetem vezetése és szenátusa elé, melyet kedvezően véleményeztek.
Adatvédelmi tájékoztatás
A weboldal felhasználói élmény fokozása, célzott hirdetések kiszolgálása, valamint kényelmi és statisztikai célból tárol adatokat (Sütik) készülékeden, web szervereken az oldal látogatóiról. Ezen adatok tárolásának módját a "Részletek megjelenítése"-re kattintva tudod módosítani. Ha hozzájárulsz a sütik használatához, kattints az OK gombra. Részletesebb információt Cookie tájékoztató oldalunkon találsz.
Az weboldal működéséhez és a szolgáltatás zavartalan biztosításához az oldal személyes adatokat tárol a böngésződben. Az ebbe csoportba tartozó sütik használata elengedhetetlen az oldalon, ezeket csak időszakosan tudod törölni.
Név | Leírás, cél | Típus | Lejárat | Szolgáltató |
---|---|---|---|---|
language | Felhasználó preferált nyelve a weblap megjelenítése kapcsán |
HTTP |
6 nap |
http://solverenergy.hu/ |
fw-page | Felhasználó session azaonosítójának tárolására szolgál |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
cookie_setup | A felhasználó cookie kezelés beállításainak rögzítése |
HTTP |
1 év |
http://solverenergy.hu/ |
_ga | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
HTTP |
2 év |
http://solverenergy.hu/ |
_gat | Teljesítmény optimalizásál céljából küld statisztikai adatokat Google Analytics résézre |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
_gid | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
collect | Eszköz használti és viselkedési adatok nyomon követése a Google Analytics számára. Az adatok eszközön és marketing csatornákon keresztüli továbbítása! |
Képpont |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
fw-admin | Felhasználó session azonosítójának tárolása (admin) |
HTTP |
Munkamenet |
solverenergy.hu |
Ahhoz, hogy számodra érdekes hirdetéseket tudjunk mutatni és hogy felismerjük az alkalmazásunk vagy weboldal mely részét, milyen módon használják felhasználóinkról viselkedés alapú személyes adatokat gyűjtünk és elemzünk.
Név | Leírás, cél | Típus | Lejárat | Szolgáltató |
---|---|---|---|---|
_hjIncludedInSample | Felhasználó viselkedés elemzéséhez szolgáltat anonim adatokat |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
ads/user-lists/# | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
Képpont |
Munkamenet |
google.com |
IDE | A Google-n kívüli webhelyeken használt egyik fő hirdetési cookie, amelyet a böngésző a doubleclick.net domain alatt tárol, a hirdetések nyomonkövetésére és a felhasználók tevékenységének mérésére. |
HTTP |
2 év |
doubleclick.net |
test_cookie | Teszt cookie, a böngésző cookie támogatásának ellenőrzésére |
HTTP |
Munkamenet |
doubleclick.net |
DSID | A Google-n kívüli webhelyeken használt egyik fő hirdetési cookie, amelyet a böngésző a doubleclick.net domain alatt tárol, a hirdetések nyomonkövetésére és a felhasználók tevékenységének mérésére. |
HTTP |
2 hét |
doubleclick.net |
NID | A legtöbb Google-felhasználó böngészője tárolja a „NID” nevű, a beállításokkal kapcsolatos cookie-t. A böngésző ezt a cookie-t küldi el a Google webhelyeinek szóló kérésekkel. A NID cookie egy egyedi azonosítót tartalmaz, amelyet a Google az Ön preferenciáinak – például az előnyben részesített nyelv (pl. a magyar), a keresési találatok megjeleníteni kívánt száma (pl. 10 vagy 20), vagy, hogy bekapcsolja-e a Google Biztonságos keresés szűrőt – és egyéb adatainak tárolására használ. |
HTTP |
6 hónap |
google.com |