A magyarországi háztartások 2015-ben 249 petajoule (PJ) energiát használtak fel, ennek a legnagyobb része – mint máskor is – fűtésre ment el a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint.
A 182 PJ-nyi fűtési energia felét a gáz adta, de meglepően nagy mennyiség, majdnem 73 PJ származott a megújulókból is. A fűtésre használt energia közel 8 százaléka távhő volt, 3 százaléka szén. Szerény számban voltak olyanok is, akik árammal fűtöttek, és olyanok is, akik olajkályhával vagy -kazánnal.
A másik fő energiafelhasználási terület bő 31 PJ-lal a használati meleg víz előállítása volt. Ennek háromnegyed részét – közel azonos mennyiségben – a villany-, illetve a gázbojlerek, -kazánok adták, hatodrészben pedig a távfűtés. Itt is jutott szerep a megújulóknak és az olajnak is, viszont a szénnek már nem. Igen sok, 23 PJ-nyi energia ment el világításra és az elektromos berendezések működtetésére.
A 2015-ös adatok érdekessége, hogy azokon belül a hivatal a lakosság szilárdbiomassza-felhasználását már olyan új módszertannal határozta meg, amelyben figyelembe vette a háztartási adatfelvételből kapott és az épületenergetikai számításokon alapuló, egymással összhangban álló eredményeket is. Az adatok alapján megállapította, hogy a lakossági biomassza-felhasználást az eddig alkalmazott módszertan alulbecsülte. Az új adatfelvételből származó eredmények befolyásolják a korábbi években közzétett energiastatisztikai indikátorokat. Ezek közül a legjelentősebb Magyarország megújulóenergia-felhasználási részarányát érinti, mert annak része a közvetlen fűtési célú biomassza-felhasználás is az Európai Unió vonatkozó irányelve szerint.
Forrás: Világgazdaság 2017.03.23.
Adatvédelmi tájékoztatás
A weboldal felhasználói élmény fokozása, célzott hirdetések kiszolgálása, valamint kényelmi és statisztikai célból tárol adatokat (Sütik) készülékeden, web szervereken az oldal látogatóiról. Ezen adatok tárolásának módját a "Részletek megjelenítése"-re kattintva tudod módosítani. Ha hozzájárulsz a sütik használatához, kattints az OK gombra. Részletesebb információt Cookie tájékoztató oldalunkon találsz.
Az weboldal működéséhez és a szolgáltatás zavartalan biztosításához az oldal személyes adatokat tárol a böngésződben. Az ebbe csoportba tartozó sütik használata elengedhetetlen az oldalon, ezeket csak időszakosan tudod törölni.
| Név | Leírás, cél | Típus | Lejárat | Szolgáltató |
|---|---|---|---|---|
| language | Felhasználó preferált nyelve a weblap megjelenítése kapcsán |
HTTP |
6 nap |
http://solverenergy.hu/ |
| fw-page | Felhasználó session azaonosítójának tárolására szolgál |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
| cookie_setup | A felhasználó cookie kezelés beállításainak rögzítése |
HTTP |
1 év |
http://solverenergy.hu/ |
| _ga | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
HTTP |
2 év |
http://solverenergy.hu/ |
| _gat | Teljesítmény optimalizásál céljából küld statisztikai adatokat Google Analytics résézre |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
| _gid | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
| collect | Eszköz használti és viselkedési adatok nyomon követése a Google Analytics számára. Az adatok eszközön és marketing csatornákon keresztüli továbbítása! |
Képpont |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
| fw-admin | Felhasználó session azonosítójának tárolása (admin) |
HTTP |
Munkamenet |
solverenergy.hu |
Ahhoz, hogy számodra érdekes hirdetéseket tudjunk mutatni és hogy felismerjük az alkalmazásunk vagy weboldal mely részét, milyen módon használják felhasználóinkról viselkedés alapú személyes adatokat gyűjtünk és elemzünk.
| Név | Leírás, cél | Típus | Lejárat | Szolgáltató |
|---|---|---|---|---|
| _hjIncludedInSample | Felhasználó viselkedés elemzéséhez szolgáltat anonim adatokat |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
| ads/user-lists/# | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
Képpont |
Munkamenet |
google.com |
| IDE | A Google-n kívüli webhelyeken használt egyik fő hirdetési cookie, amelyet a böngésző a doubleclick.net domain alatt tárol, a hirdetések nyomonkövetésére és a felhasználók tevékenységének mérésére. |
HTTP |
2 év |
doubleclick.net |
| test_cookie | Teszt cookie, a böngésző cookie támogatásának ellenőrzésére |
HTTP |
Munkamenet |
doubleclick.net |
| DSID | A Google-n kívüli webhelyeken használt egyik fő hirdetési cookie, amelyet a böngésző a doubleclick.net domain alatt tárol, a hirdetések nyomonkövetésére és a felhasználók tevékenységének mérésére. |
HTTP |
2 hét |
doubleclick.net |
| NID | A legtöbb Google-felhasználó böngészője tárolja a „NID” nevű, a beállításokkal kapcsolatos cookie-t. A böngésző ezt a cookie-t küldi el a Google webhelyeinek szóló kérésekkel. A NID cookie egy egyedi azonosítót tartalmaz, amelyet a Google az Ön preferenciáinak – például az előnyben részesített nyelv (pl. a magyar), a keresési találatok megjeleníteni kívánt száma (pl. 10 vagy 20), vagy, hogy bekapcsolja-e a Google Biztonságos keresés szűrőt – és egyéb adatainak tárolására használ. |
HTTP |
6 hónap |
google.com |
