A holland vasúthálózat fele, azaz nagyjából 2 890 kilométernyi, már most is teljesen szélenergiával működik, de most a helyi VIVENS vasúttársaságok megállapodtak az Eneco nevű holland áramellátóval, hogy három éven belül a teljes hálózatot átállítják szélenergiára. Az Eneco abba egyezett bele, hogy 2018-ra képessé válik arra, hogy 1,4 terawattórányi, szélkerekekből származó áramot toljon a vasúthálózatba. Ez nagyjából annyi energia, amennyit Amszterdam háztartásai fogyasztanak. Ennek nagyjából a felét várhatóan nem Hollandiában termelik ki, hanem külföldi, főleg skandináv forrásokból szerzik be.
Hollandiában kifejezetten bőségesen áll rendelkezésre a szélenergia. Nem véletlen, hogy a holland malomipar többnyire szélmalmokra alapozva vált világhírűvé.
A most társuló holland cégek azt szeretnék, ha projektjük példát mutatna más európai országoknak és más iparágaknak is.
A legfontosabb rövidtávú eredmény persze az lenne, hogy a szélenergiára váltástól nagymértékben csökkenne Hollandia széndioxid-kibocsátása. A közlekedési szektor eleve a holland kibocsátás 20 százalékáért felelős, ráadásul a közlekedés olyan dolog, amiről az emberek nem szeretnének lemondani. Így a cél, hogy a szektort minél nagyobb mértékben tiszta energiából üzemeltessék. Ha minden jól megy, akkor 2018-ra már egyetlen holland vonatút sem fog széndioxid-kibocsátással járni, függetlenül attól, hogy milyen hosszú a túra.
Az Eneco 2018-ig több új, speciális szélkereket épít majd, a vasút pedig úgy alakítja át a vonatokat, hogy a lehető legalacsonyabban tartsák az energiaigényüket.
forrás: http://444.hu/2015/09/02/hollandia-vasuthalozata-2018-ra-100-szazalekban-szelenergiaval-mukodik-majd
Adatvédelmi tájékoztatás
A weboldal felhasználói élmény fokozása, célzott hirdetések kiszolgálása, valamint kényelmi és statisztikai célból tárol adatokat (Sütik) készülékeden, web szervereken az oldal látogatóiról. Ezen adatok tárolásának módját a "Részletek megjelenítése"-re kattintva tudod módosítani. Ha hozzájárulsz a sütik használatához, kattints az OK gombra. Részletesebb információt Cookie tájékoztató oldalunkon találsz.
Az weboldal működéséhez és a szolgáltatás zavartalan biztosításához az oldal személyes adatokat tárol a böngésződben. Az ebbe csoportba tartozó sütik használata elengedhetetlen az oldalon, ezeket csak időszakosan tudod törölni.
Név | Leírás, cél | Típus | Lejárat | Szolgáltató |
---|---|---|---|---|
language | Felhasználó preferált nyelve a weblap megjelenítése kapcsán |
HTTP |
6 nap |
http://solverenergy.hu/ |
fw-page | Felhasználó session azaonosítójának tárolására szolgál |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
cookie_setup | A felhasználó cookie kezelés beállításainak rögzítése |
HTTP |
1 év |
http://solverenergy.hu/ |
_ga | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
HTTP |
2 év |
http://solverenergy.hu/ |
_gat | Teljesítmény optimalizásál céljából küld statisztikai adatokat Google Analytics résézre |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
_gid | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
collect | Eszköz használti és viselkedési adatok nyomon követése a Google Analytics számára. Az adatok eszközön és marketing csatornákon keresztüli továbbítása! |
Képpont |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
fw-admin | Felhasználó session azonosítójának tárolása (admin) |
HTTP |
Munkamenet |
solverenergy.hu |
Ahhoz, hogy számodra érdekes hirdetéseket tudjunk mutatni és hogy felismerjük az alkalmazásunk vagy weboldal mely részét, milyen módon használják felhasználóinkról viselkedés alapú személyes adatokat gyűjtünk és elemzünk.
Név | Leírás, cél | Típus | Lejárat | Szolgáltató |
---|---|---|---|---|
_hjIncludedInSample | Felhasználó viselkedés elemzéséhez szolgáltat anonim adatokat |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
ads/user-lists/# | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
Képpont |
Munkamenet |
google.com |
IDE | A Google-n kívüli webhelyeken használt egyik fő hirdetési cookie, amelyet a böngésző a doubleclick.net domain alatt tárol, a hirdetések nyomonkövetésére és a felhasználók tevékenységének mérésére. |
HTTP |
2 év |
doubleclick.net |
test_cookie | Teszt cookie, a böngésző cookie támogatásának ellenőrzésére |
HTTP |
Munkamenet |
doubleclick.net |
DSID | A Google-n kívüli webhelyeken használt egyik fő hirdetési cookie, amelyet a böngésző a doubleclick.net domain alatt tárol, a hirdetések nyomonkövetésére és a felhasználók tevékenységének mérésére. |
HTTP |
2 hét |
doubleclick.net |
NID | A legtöbb Google-felhasználó böngészője tárolja a „NID” nevű, a beállításokkal kapcsolatos cookie-t. A böngésző ezt a cookie-t küldi el a Google webhelyeinek szóló kérésekkel. A NID cookie egy egyedi azonosítót tartalmaz, amelyet a Google az Ön preferenciáinak – például az előnyben részesített nyelv (pl. a magyar), a keresési találatok megjeleníteni kívánt száma (pl. 10 vagy 20), vagy, hogy bekapcsolja-e a Google Biztonságos keresés szűrőt – és egyéb adatainak tárolására használ. |
HTTP |
6 hónap |
google.com |