Akár 40-50 százalékkal több áramot képes termelni az a napelemtípus, amelynek ipari gyártását jövő évtől kezdi meg az EcoSolifer vállalatcsoport a Csornán felépített üzemében. Az üzemcsarnok elkészült, a gyártóberendezések installációja hamarosan kezdődik. A napelem érdekessége, hogy annak mindkét oldala felveszi a napfényt – a direkt napsugárzást és a visszavert fényeket egyaránt hasznosítja –, így jóval hatékonyabb energiatermelésre képes, mint a hagyományosabb eszközök.
Bár ez a megoldás költségesebb a forgalomban lévő celláknál, élettartama is hosszabb azokénál – erről a társaság műszaki igazgatója beszélt lapunknak. Ádám Zoltán szerint míg a legtöbb forgalmazott napelem 25 év használat után csupán a teljesítménye 80 százalékát képes leadni, addig a cég által gyártott 40 év működés után is 95 százalékos hatékonysággal képes termelni az áramot. Vagyis – mint mondta – ezzel a szisztémával termelhető a legalacsonyabb költségek mellett az áram.
A vállalatcsoport ugyanakkor nem a hazai piacokra termel. A napelemek exportjának célországai közt mások mellett az Egyesült Államok, Nyugat-Európa, Brazília és az Emirátusok szerepelnek. Ettől függetlenül főként magyar munkaerő végzi majd a gyártást. A cég első körben 110 főt foglalkoztat, köztük körülbelül 30 magasan képzett termelésirányító mérnökkel dolgozik majd. De a dolgozók számát további 120 fővel tervezik megemelni a következő évtől. A csúcstechnológiával gyártó üzemben így később annyi napelem készülhet, amely 300 ezer ember energiafelhasználását fedezheti majd.
A csornai üzem megépítését egyébként egyedi kormánydöntés alapján egymilliárd forinttal támogatta a magyar kormány. Az összesen 15 milliárd forintos beruházás alapkőletételén Áder János Köztársasági elnök is részt vett 2014-ben. Áder János akkor arról beszélt, hogy a megújuló energiaforrásoknak, így a napenergiának kiemelkedő szerepe van azon károk enyhítésében, amelyeket az ember tevékenysége okozott a földön. Kiemelte, hogy a csornai napelemüzem olyan egyedi technológiával gyártja majd a napelemeket, amelyeket jelenleg csak Japánban alkalmaznak.
Forrás: mno.hu
Adatvédelmi tájékoztatás
A weboldal felhasználói élmény fokozása, célzott hirdetések kiszolgálása, valamint kényelmi és statisztikai célból tárol adatokat (Sütik) készülékeden, web szervereken az oldal látogatóiról. Ezen adatok tárolásának módját a "Részletek megjelenítése"-re kattintva tudod módosítani. Ha hozzájárulsz a sütik használatához, kattints az OK gombra. Részletesebb információt Cookie tájékoztató oldalunkon találsz.
Az weboldal működéséhez és a szolgáltatás zavartalan biztosításához az oldal személyes adatokat tárol a böngésződben. Az ebbe csoportba tartozó sütik használata elengedhetetlen az oldalon, ezeket csak időszakosan tudod törölni.
Név | Leírás, cél | Típus | Lejárat | Szolgáltató |
---|---|---|---|---|
language | Felhasználó preferált nyelve a weblap megjelenítése kapcsán |
HTTP |
6 nap |
http://solverenergy.hu/ |
fw-page | Felhasználó session azaonosítójának tárolására szolgál |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
cookie_setup | A felhasználó cookie kezelés beállításainak rögzítése |
HTTP |
1 év |
http://solverenergy.hu/ |
_ga | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
HTTP |
2 év |
http://solverenergy.hu/ |
_gat | Teljesítmény optimalizásál céljából küld statisztikai adatokat Google Analytics résézre |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
_gid | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
collect | Eszköz használti és viselkedési adatok nyomon követése a Google Analytics számára. Az adatok eszközön és marketing csatornákon keresztüli továbbítása! |
Képpont |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
fw-admin | Felhasználó session azonosítójának tárolása (admin) |
HTTP |
Munkamenet |
solverenergy.hu |
Ahhoz, hogy számodra érdekes hirdetéseket tudjunk mutatni és hogy felismerjük az alkalmazásunk vagy weboldal mely részét, milyen módon használják felhasználóinkról viselkedés alapú személyes adatokat gyűjtünk és elemzünk.
Név | Leírás, cél | Típus | Lejárat | Szolgáltató |
---|---|---|---|---|
_hjIncludedInSample | Felhasználó viselkedés elemzéséhez szolgáltat anonim adatokat |
HTTP |
Munkamenet |
http://solverenergy.hu/ |
ads/user-lists/# | A felhasználó anonim azonosítását teszi lehetővé. Biztosítja, hogy statisztikai célú, személyhez nem köthető adatok segítségével a weboldal működését folyamatosan javítsuk és jobb felhasználói élményt nyújtsunk a látogatók számára. |
Képpont |
Munkamenet |
google.com |
IDE | A Google-n kívüli webhelyeken használt egyik fő hirdetési cookie, amelyet a böngésző a doubleclick.net domain alatt tárol, a hirdetések nyomonkövetésére és a felhasználók tevékenységének mérésére. |
HTTP |
2 év |
doubleclick.net |
test_cookie | Teszt cookie, a böngésző cookie támogatásának ellenőrzésére |
HTTP |
Munkamenet |
doubleclick.net |
DSID | A Google-n kívüli webhelyeken használt egyik fő hirdetési cookie, amelyet a böngésző a doubleclick.net domain alatt tárol, a hirdetések nyomonkövetésére és a felhasználók tevékenységének mérésére. |
HTTP |
2 hét |
doubleclick.net |
NID | A legtöbb Google-felhasználó böngészője tárolja a „NID” nevű, a beállításokkal kapcsolatos cookie-t. A böngésző ezt a cookie-t küldi el a Google webhelyeinek szóló kérésekkel. A NID cookie egy egyedi azonosítót tartalmaz, amelyet a Google az Ön preferenciáinak – például az előnyben részesített nyelv (pl. a magyar), a keresési találatok megjeleníteni kívánt száma (pl. 10 vagy 20), vagy, hogy bekapcsolja-e a Google Biztonságos keresés szűrőt – és egyéb adatainak tárolására használ. |
HTTP |
6 hónap |
google.com |